Akartam már korábban is írni sok érdekes dolgot, de összevesztem az internettel és nem akart úgy működni, ahogy neki kellene, utána meg a kedves valami haragudott meg rám és nem akarta kitenni a sok okosságot, amit összehordtam, kivéve azt, hogy hakapeszimaki, de azt minden alkalommal sikerült publikálni. Pedig akartam írni, hogy most már csak nagyon ritkán tévedek el a metróban – ma például teljesen tanácstalanul álltam a Deák téren a föld alatt és már majdnem sírvafakadtam, hogy ott maradok örökre, amikor megvilágosodtam, hogy most nem a szokásos irányból jöttem és ha fordítva csinálok mindent, akkor láthatom még én is a napfényt. Na de majd megnézem itt és majd elmondom tényleg, hogy milyen is volt. Addig is élvezem a nagyvárosi napsütést és igyekszem a felszín felett maradni.