Ma olvastam egy újságban, hogy el kell mindent engedni (jó vagy rossz), hogy más is használhassa és örömét lelje benne. Deháátmééé? Akkor mi van, ha csak én akarom örömömet lelni benne? az már úgy nem ér? “Engedjek el mindent és mindenkit, mindig, amikor eljön az idő.” Püff neki. És ezt honnan tudom, hogy eljött az idő? Vagy csörög egy óra, hogy ennyi ideig volt a tiéd, de most már tovább fog állni, hogy mást boldogítson és más lelje benne örömét? És ha én nagyon önző vagyok és nem vagyok egyszerűen hajlandó elengedni? mert valami bennem nem engedi? De azt is írják, hogy kapok helyette cserébe valami újat. Azt persze nem írják, hogy az jobb lesz-e (vagy lesz-e egyáltalán olyan jó) vagy csak szimplán valami selejt. Meg arról sem szól a fáma, hogy akkor mi van, ha óracsörgés előtt lép le vagy elvesztem. Az tetszett még az írásban, amikor azt mondják, hogy amíg az enyém, addig használjam, vigyázzak rá, építsem (de persze ne magamnak, hanem másnak, hogy az a más már a jobb dolgot kapja meg) aztán meg szélnekszürke. Hát hogy van ez? Nem magamnak csinálom, hogy jó legyen? Egyébként is, én szinte mindent megőrzök. Ezért kellene lassan nagyobb lakás.

«
»


This entry was posted on Wednesday, April 23rd, 2008 at 5:14 pm and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.