Szeressük a hosszú hétvégéket, mert akkor jóó sok mindent lehet csinálni, úgy, hogy jó esetben marad még egy nap arra is, hogy magunkkal foglalkozzunk, vagy ami nem fért bele a hétvégébe, azt befejezzük annak terhe nélkül, hogy menni kellene hétfőn dolgozni. Mi is jól kihasználtuk tehát ezt a 3 napot, fúrtunk-faragtunk, sikáltunk és mikáltunk, ismért antibakti a lakás és van működő AC berendezés, ami most már nagyon le fogja hűteni a lakást és jöhet a 40 fok, várjuk szeretettel. :D Hétfőre így már nem is sok minden maradt, csak  a nézzük a TVt projekt. És én vásárolni fogok magamnak falraakszthatós tvt,mert máshová nem fér el. Gondoltam, hogy beteszem azt is az ágy alá, de utána rájöttem, hogy nem olyan vicces fejjel lefelé nézni a tvt és közben elaludni, ergo maradt a falraakasztós változat.

Persze mindenkinek a legnagyobb felfordulás közepén jutottunk eszébe és akart meglátogatni minket. Aminek nagyon örültünk és jól el is telt az idő és jól írtunk ki filmet is, amit a DVD lejátszó nem játszik, tehát szaladnom kell majd a héten egy-két kört, hogy ugye ilyenkor mi a teendő. Pedig Oscar díjas a film, úgyhogy csak játszania kellene, nekünk meg ugyebár nézni okosan és figyelmesen.