Kinéztem az ablakon, hogy mi újság, meg gondoltam szellőztetek, de olyan iszonyatos tömeg és hangzavar van az egész utcában, hogy inkább becsuktam. Remélem lesz még kuka borigatás és kocsi rugdosás is este… Milyen jó is a belvárosban lakni ilyenkor, ójesz.
Elmentem a nagyvárosból szabadságra és annyira jó volt, hogy eszméletlen. Rá is döbbentem ismét, hogy nekem háztartásbelinek kellene lennem. Mindent el tudnék szépen intézni, igaz, a hivatalok még mindig nem a kedvenc helyeim, de nagyon kellemes meglepetés ért, amikor bejelentkezés nélkül sikerült 10 perc alatt elintézni egy dolgot, és én boldogan szaladtam ki, hogy friss és meleg iratom van. Továbbá, elmentem bevásárolni és hihetetlen, hogy milyen tömeg van az üzletekben délelőtt. Nem tudom, hogy ezek az emberek mikor dolgoznak, de anyukám volt olyan kedves, hogy elmondta, hogy ezek az emberek mind nyugdíjasok. Hurrá!
Próbáltam anyukámnak segíteni kényelmes, meleg, téli cipőt választani, de ő ragaszkodott a hernyótalpas surranókhoz. Javasoltam is neki, hogy ha gondolja, elmehetünk egy militari boltba, ott biztos találunk valami ennél sokkal durvábbat is. A baj csak az volt, hogy a mellettónk cipőt próbáló hölgy jobban szórakozott ezen, mint anyukám.
Kaptam jó tanácsot a horoszpókomtól is: “Többet kell törődnöd az egészségeddel, már az is célravezető lenne, ha komolyan vennéd az időjárás-jelentést, és a mínuszokban nem egy lenge ruhában indulnál útnak.” Talán látott valamelyik asztrológus a múltkor 2 fokban farmerzakóban szaladgálni? Ki tudja…
Installáltam gyertyákat a lakásba, amikről kiderűlt, hogy nem is illatosak, de szép színesek. Évekig abban a hitben éltem, hogy az a gyertya, ami színes, annak van illata is és bíztam benne, hogy majd csinálnak nekem jó illatot, de max. a lakást gyújthatom fel velük, ha nem vagyok elég óvatos. Tettem a fürdőszobába is szép rózsaszínet, ott legalább rögtön olthatok szükség esetén zuhannyal.
Hajnalban meg bekapcsoltam a tévét és a potom pénzért vásárolt ruhám (amire azt mondtam, hogy ennyi pénzért még port törölni is jó lesz) köszönt vissza a képernyőről, van stílusom, nyah. Óje.
Nosztalgia estén azért mindig meg tudom döbbenteni az embereket és a legszebb az az, hogy én is megdöbbenek, hogy még nem tud mindenki valamiről, amit csináltam. Egy szóból mindig valakinek eszébe jut egy sztori, a mai sláger a “celeb”. Mint kiderült, az is celeb, akivel anno együttéltem Pesten. Amit szintén véletlenül tudtam meg, hogy együttéltünk. Óje, szép az élet!
Élvezem a nyár adta lehetőségeket, voltam Vidámparkban, most pedig a Balatonnál. De vegyük szépen sorba a dolgokat. Vidámpark: érdekes élmény volt, de lényeg megvolt: vattacukor és hullámvasút. A hullámvasútnál az emberben az adrenalint nem az nyomja fel, hogy jujj, mos milyen gyorsan megyünk és mindjárt megint euindulunk lefelé, hanem sokkal inkább az, hogy jajj, istenem, össze ne szakadjon a 65 éves faszerkezet és ne essek ki az egy lánccal bekötött kocsiból. Na de ennyi baj legyen, nagyon élveztem. Aztán beültünk nagyon félelmetes, össze-visszapörgető izébe, aminek köszönhetően majdnem viszont láttam az előtte 20 perccel elfogyasztott vattacukrot. Persze nem engedtek fel a cukorral a “Panorámakerékre” – mert ez a neve itt már az óriáskeréknek, kérem szépen -, aminek az okát a mai napig nem tudom. Biztosan féltek attól, hogy apró galacsinokat gyúrok a vattacukorból és a magasból az alant sétáló emberek hajába dobom. Mindent összevetve én élveztem, igaz a gyereknek szánt Kukomoitivba nem ülhettem be, de majd máskor.
Balaton meg nagyon jó, nagyon szép, nagyon jó idő van, már aludtam is ügyesen ebéd után. Aztán majd jól felfedezem a helyet, holnap reggel meg irány vissza a nagyváros, hogy utána megint hétfő legyen és egész nap hallgathassam Lily Allen gwb című számát és közben szépen nézzek a kedvencemre.
Tegnap este kimentem az erkélyre és Dave Gahan hangja ütött sziven, ahogy énekelte, hogy “things get damaged, things get broken”. Kell ennél több az ember lányának, mint hogy Dave Gahan “szerenádozzon” az erkélye alatt?
A mai napban az volt a remek, hogy már reggel 9 óra 8 perckor érezhettem kemény testszagot a liftben utazva. Én még mindig nem értem, hogy ilyen korán hogy lehet valaki büdös.
De ahogy kezdődött, úgy záródott a nap, álltam ártatlanul liftre várva, hogy én jövök haza és jajj milyen jó, hogy vége a napnak, amikoris odajött hozzám a kollegina, 3 centire megállt az arcomtól és belemondta, hogy csütrötökön stratégiázunk. Jupíí, játszhatok honfoglalósdit. Vagy valami hasonlót.
Össze kellene már szednem magam, és a hajamnál fogva kirángatni magam ebből a foschból, amibe most este itt belesüllyedtem. Gondolkoztam rajta, hogy lefekszek, de minek, mert akkor meg felébredek reggel fél4-kor és megint el lesz cseszve az egész napom és majd mindenkinek azt mondom, hogy jajj, milyen rosszul aludtam ám én az íccaka és már reggel 9-kor jönni akarok el a munkahelyről, amikor alapjáraton ez először 9:20-kor szokott megfogalmazódni a fejemben. De majd erőt veszek magamon, alszok ügyesen, reggel meg kelek tornázok és olyan sikerélménnyel megyek be dolgozni, hogy semmi nem fogja tudni elrontani a hangulatomat, majd csak maximum az, hogy elolvasom a leveleimet. De lehet várok ezzel vagy 10-ig, hogy igazán jó napom legyen. Addig meg majd nézem a kollégákat ügyesen, biztosan örlüni fognak nekem. De legalább majd nem beszélek.
Játszottam közösségi portálon a remek alkamazással, hogy mekkora szálka vagyok az emberek szemében, és kiderült, hogy tényleg mehetnék a Nagycirkuszba bohócnak, mert a humorom átütő, és középkategóriás szépség vagyok. Dehát a bohóconak nem kell szépnek lenni, nem? Elég egy krumpli orr, meg hatalmas cipő, cintányér a hátra meg a remek humor. És visszaolvastam régi írásaimat és tényleg vicces vagyok – én legalábbis élvezem. (Amúgy mindenkit lehúztam ma azon a közösségi portálon, sorry.)
Beköszöntött a jó idő már egy ideje, ennek megfelelően mindenkin egyre kevesebb ruah van, na és cipő. Kezdődik a nyár és a lányok (na meg a fiúk is) egyre inkább kivillantják ormótlan, gusztustalan lábujjaikat. Amivel egészen addig nem lenne hihetetlen nagy baj, amig fel nem veszik a nagyon divatos szandit nejlonzoknival!!! Pántos, csini (jó esetben) szandálból villog kifelé a különböző anyagú és színű nejlon zokni. Szeretem, amikor egyesek megfejelik mindezt vékony, fehér, cérna zoknival. És ne menjek a falnak korán reggel. Remek ilyen és hasonló élményekkel gazdaodhat az ember a tömegközelekedési eszközökön. Az is jó, amikor a nénik ijfúkorukból maradt pedikűrrel vonulnak a városban, csodálom, hogy nem szikrázik a körmük a betonon. Kész. És ne őrüljön meg az ember lánya.
Akartam már korábban is írni sok érdekes dolgot, de összevesztem az internettel és nem akart úgy működni, ahogy neki kellene, utána meg a kedves valami haragudott meg rám és nem akarta kitenni a sok okosságot, amit összehordtam, kivéve azt, hogy hakapeszimaki, de azt minden alkalommal sikerült publikálni. Pedig akartam írni, hogy most már csak nagyon ritkán tévedek el a metróban – ma például teljesen tanácstalanul álltam a Deák téren a föld alatt és már majdnem sírvafakadtam, hogy ott maradok örökre, amikor megvilágosodtam, hogy most nem a szokásos irányból jöttem és ha fordítva csinálok mindent, akkor láthatom még én is a napfényt. Na de majd megnézem itt és majd elmondom tényleg, hogy milyen is volt. Addig is élvezem a nagyvárosi napsütést és igyekszem a felszín felett maradni.
