Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Egész éjszaka azt álmodtam, hogy postot írok, de természetesen arra már nem emlékszem, hogy mit írtam. A tegnapi nap (vagy talán eddig az egész hét) bebizonyította, hogy nem vagyok százas és szándékosan csinálok magamnak rosszat. Minden téren. Sorba jöttek a jobbnál jobb ötleteim, amiket természetesen meg is valósítottam, utána pedig szivem szerint vertem volna a fejemet a falba. De magamnak csináltam az egészet. Egyetlen jó döntésem az volt, hogy átmentem kisOttózni és trécselni Andikával és legalább valamennyire ki tudtuk beszélni a dolgokat, hogy mi meg, hogy és amúgy is mért. Szóval derűsen nézek ki a szempilláim alól a mai napba bele, hátha jobb lesz, mint a tegnapi meg az az előtti.

Jaaaa, hogy el ne felejtsem emlékeztetni az embereket: napfényvédő nélkül ne menjen senki az utcára, ugyanis nekem 50 perc séta alatt leégett a pofám (azóta jön le róla a bőröm), a karomat pedig bármelyik teherautósofő megirigyelné, olyan kontraszt van a vállam és az alkarom között. És mindez miért? Mert otthonhagytam a péztárcámat, amire a város közepén döbbentem rá azután, hogy a busz 8 perccel az indulási idő előtt elment az orrom előtt. No comment.

Cats: Uncategorized| No Comments »

Voltam reggel a Hivatalban, és rá kellett döbbennem, hogy semmi nem változott, ügyet intézni itt még mindig nem lehet, hiába ültemsorban ügyesen egy órát, a semmivel a zsebemben jöttem ki. Ez a tendencia tovább folytatódott és átívelt a nap folyamán, ezért is várom, hogy felüljek a buszra és rajta legyek 2,5 órán keresztül, utána pedig finomat egyek. És hihetetlen, hogy nem változik soha semmi, minden marad a régiben, és ha valamiről nem hallottam, akkor az nem is létezik. Pedig lehet igen.  Pápápápápápápápápápápápápápá Who knows?

Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Kaptam bókot tegnap, hogy milyen jó csaj vagyok, meg szép meg okos megmindenamicsak lehetek és mindez megspékelve furfanggal. Erre mondtam, hogy még jó, hogy azzal és nem szalonnával. Pedig úgy lehet finomabb és kívánatosabb lennék.

Cats: Uncategorized| 2 Comments »

azt mondja meg nekem valaki, hogy miért vittem ma magammal piros táskát a citromsárgafelsőmhöz??? És miért csak hazafelé jutott ez el a tudatomig???

Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Pakolás volt a szekrényben és olyan kincsre találtunk, hogy a szememből is folyt a könny a nevetéstől. Fiatalkori nagyszerelmem hosszabb-rövidebb üzeneteivel találtam magam szemben és régen nevettem ennyire jóízűt. Minden üzenetben szerepelt a “Te Őrült” megnevezés–nem is tudom miért :D–és a szeretlek. Közel 10 év telt el azóta, hogy ilyen üzeneteket írt nekem, hepijend természetesen nem volt, pedig azt mondta, hogy mi nem holmi halivúdi rudik vagyunk és mit a mi “stabil” kapcsolatunknak 10 hónap más kontinensen, majd gyorsan eltelik és jól feleségül vesz. Jaa, és megtaláltam egy kiskori képét is, amit egyszerűen felülmúlhatatlan, nagyon csúnya volt :D Ilyen csoda üzeneteket kaptam: “Kukucs! Mit hallok drágaságom, le akarsz mondani rólam, ezt nem hagyhatom! A faxom ki van a psotával is, a telefontársaságokkal is! Küldtem a héten mindennap emailt és most beszéltem a nővéreddel és azt mondja nem kaptad meg, de én sem a tieidet drágám! Hékás nehogy azt hidd már, hogy ilyen könnyen elfelejtelek, bár a te üzeneteidet sem kaptam meg, ugyhogy azt hittem már nem is hiányzom szépségem! ….  Hiányzol te őrült! Oh annyi mindent irtam és neked és olyan szépeket, hogy lefosnád a bokád! …. Hiányzol” Nah, hát ilyenekkel volt nekem udvarolva anno, amikor még kiscsikó voltam. De még tudnél szemezgetni közülük.

Megyek és elmerülök a gondolataimban, hogy mi is legyen és hogy is legyen, de nem ám a tinikori lamúros fijúval, hanem minden mással. Hevönájszdéj

Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Fáj. Szúr. Hasogat. Tekeri az orromat. Fáj a fejem. Fáj mindenem. Sehogy sem jó. Azt mondtam, felhívom, ha szarabbul leszek, de még nem akarom. Meg amúgyis minek?? Mit mondana? Mit tudna mondani, amitől jobb lenne? Szedjek hangyát? Vagy fussak addig, amig el nem hagyom minden bajomat? Kérek egy radírt bedugni a fülemen keresztül a fejembe, radírozzon ki mindent onnan, ami felesleges, addig pedig aludni kívánok.

Babalátogatás

Cats: Uncategorized| 3 Comments »

Tegnap elementünk megnézni magunknak a kis Ottót, aki télleg nagyon kicsi és nagyon drágaság. Igaz, csak az én kezemben sírt, senki máséban nem. Ebből rá kellett jönnöm, hogy engem nem szeretnek a gyerekek és az lesz majd a legszebb, ha egyszer lesz sajátom, akkor majd csak az én kezemben fog sírni, ergo érdekes lesz, hogy én maradok majd otthon vele, bömbölések közepette, hogy Anyu, Anyu tegyél le. :) De hátha addig változna valami. Pedig ruhában is hozzáöltöztem. Mondjuk akkor kezdett el sírdogálni, amikor szóbajött közöttünk a házasság téma… hüm… Lehet a férfiak már 3,5 hetesen is zsigerből elutasítják ezt??

A nagy sportolásom meg nagyon jól megy, nem csinálok semmit, de dolgozok és gondolkozok sokat, hátha az is égeti a zsírt :P De majd ma kiszaladok a világból, mert el kell gondolkoznom az életemen és még a fenekem is meghálálja majd egyszer a törődést és kerek lesz. Vagy valami.

Cats: Uncategorized| No Comments »

Jól sikerült a hétvégi buli, még jó, hogy én emlékszek a részletekre. :D Majd jól zsarolok vele mindenkit. Amúgy meg minden bajom van, …………….  és szerintem allergiás is vagyok. :( Remek. De holnap megyünk babát nézni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D:D:D:D

Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Szeressük a hosszú hétvégéket, mert akkor jóó sok mindent lehet csinálni, úgy, hogy jó esetben marad még egy nap arra is, hogy magunkkal foglalkozzunk, vagy ami nem fért bele a hétvégébe, azt befejezzük annak terhe nélkül, hogy menni kellene hétfőn dolgozni. Mi is jól kihasználtuk tehát ezt a 3 napot, fúrtunk-faragtunk, sikáltunk és mikáltunk, ismért antibakti a lakás és van működő AC berendezés, ami most már nagyon le fogja hűteni a lakást és jöhet a 40 fok, várjuk szeretettel. :D Hétfőre így már nem is sok minden maradt, csak  a nézzük a TVt projekt. És én vásárolni fogok magamnak falraakszthatós tvt,mert máshová nem fér el. Gondoltam, hogy beteszem azt is az ágy alá, de utána rájöttem, hogy nem olyan vicces fejjel lefelé nézni a tvt és közben elaludni, ergo maradt a falraakasztós változat.

Persze mindenkinek a legnagyobb felfordulás közepén jutottunk eszébe és akart meglátogatni minket. Aminek nagyon örültünk és jól el is telt az idő és jól írtunk ki filmet is, amit a DVD lejátszó nem játszik, tehát szaladnom kell majd a héten egy-két kört, hogy ugye ilyenkor mi a teendő. Pedig Oscar díjas a film, úgyhogy csak játszania kellene, nekünk meg ugyebár nézni okosan és figyelmesen.

Cats: Uncategorized| 1 Comment »

Hihetetlen, hogy a 21. században a bőrszín még meghatározó tényező az emberek szemében. Bezzeg a szexuális forradalom könnyen ment, de azt már kevésbé tudják elfogadni az emberek, hogy az is egyenlő velünk (értsd: fehérekkel), aki nem A kontinensen született és ebből kifolyólag nem olyan a bőre színe, mint a miénk. A mai nap során több, mint 10-szer hallottam azt a mondatot, hogy “ha nem magyar, akkor nem”. Elképesztő és engem valahol fel is háborít. Igaz, azt nem tudom, hogy a fiatalabb korosztálynál is így van-e ez még mindig, belőlük csak annyit látok, hogy szombat este teljes átéléssel éneklik, hogy dö szammer of siksztinájn, pedig akkor még az anyjuk meg az apjuk sem volt még lehet kósza gondolat sem. De érzik, hogy mi volt ott, akkor.

De én ma nagyon jó kislány voltam, felhívtam az Anyukáját, hogy boldog születésnapot kívánjak neki, természetesen jó pár nappal az aktuális dátum után, hisz miért is ne. De megtettem és örülök neki. Gondolom ez belefér a 6 hónapig ne beszéljünk tervembe, hisz nem őt hívtam fel. A sport pedig csodálatos, érzem, hogy van testem!!!!!!!!! Eddig ezt nem gondoltam volna, de felvillanyoz és az étvágyam is remek azóta :D Csupa körforgás az élet. soha nem fogok tudni viszont annyit mozogni, hogy mindazt a regeteg sok csilliárd kalóriát elégessem, amit magamhoz veszek :D pénteken viszont majd jól kiugrálom magam a Péterfy Bori koncerten és éneklem, hogy nézzen mélyen a szemembe…………… Tüdüdüdüdü

Powered by WordPress | Created by miloIIIIVII | Entries RSS | Comments RSS